Különleges konferenciasorozatnak ad otthont hamarosan Nagykanizsa. A helyi közösségek által szervezett TEDx-en gondolatébresztő és szórakoztató előadássokkal várják az érdeklődőket. A programon mások mellett Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője, Kósa Ruben, a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője, valamint Varga Vencel újságíró, slammer is színpadra lép.

Gondolatok, amelyeket érdemes terjeszteni – ebben a szellemiségben indult útjára 30 évvel ezelőtt Kaliforniából az a konferenciasorozat, melyen ismert és kevésbé ismert személyek tartanak előadásokat. A világszerte népszerű rendezvényt hosszas előkészületeket követően Nagykanizsán is megrendezik. – A TEDx rendezvénysorozatok a TED által felügyelt licensz alapján beszélgetéseket, előadásokat nyújtanak a közönségnek. A TEDx abban különbözik, hogy független, lelkes, helyi csapatok, közösségek szervezik – árulta el  Ladányi Kristóf, a TEDxNagykanizsa kurátora.

Az előadásokat kezdetben a technológia, a szórakoztatás és a dizájn témakörében tartották

Az előadásokat kezdetben a technológia, a szórakoztatás és a dizájn témakörében tartották, napjainkban azonban egyebek mellett a globális problémákra is hangsúlyt fektetnek. A legfőbb cél pedig, hogy a világ minden tájáról és az élet legkülönbözőbb területeiről összegyűjtsék az érdekes és inspiráló gondolkodókat, alkotókat. A konferenciasorozaton mások mellett Vörös András is a közönség elé lép. A Thúry Vitézlő Oskola vezetője, nemcsak mint hagyományőrző, hanem mint családapa osztja meg gondolatait és tapasztalatait. – Megtiszteltetés volt, hogy az első körben kértek fel, mert ez egy olyan műfaj, ahol az ember önmagáról is beszélhet. Én a Thúry Vitézlő Oskola által lehettem érdekes és ezért kerestek meg. Ha a Thúry Vitézlő Oskoláról beszélek, akkor önmagamról beszélek – így mondhatjuk azt is, hogy magamból készülök és lehetne könnyű dolgom is. De 18 percen át érdekesnek maradni az nem annyira egyszerű, úgyhogy megfelelő izgalommal várom ezt a megmérettetést – fogalmazott Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.

A szervezők továbbra is várják az előadók jelentkezését. Az eseményt szeptember 18-án tartják a Medgyaszay Házban. A rendezvénnyel és a jegyvásárlással kapcsolatos további információk a tedxnagykanizsa.com oldalon találhatók.

Kanizsa Tv 2020.05.14.

Cikk linkje: https://kanizsaujsag.hu/hir/202005/gondolatok-amelyeket-erdemes-terjeszteni

Vélemény, hozzászólás?